Az ivóvíz legyen:
színtelen, szagtalan;
üdítő, kellemes ízű;
megfelelô hômérsékletű (5–15 °C);
enyhén lúgos kémhatású;
mentes a mérgező és az egészségre káros anyagoktól.
Manapság az ivóvíz nagy része föld alatti víz forrásokból származik, amelyet fúrt kutakon keresztül hoznak a felszínre. A fúrt kutakra általában igaz, hogy minél mélyebbek, annál tisztább vizet szolgáltatnak. Az esetek többségében a vizet még így is tisztítani kell, mert a talajból is kerülhet olyan anyag a vízbe, amely rontja a minôségét.
A megnövekedett vízfogyasztás miatt egyre gyakrabban használják a felszíni vizekbôl (tavakból, folyókból) közvetlenül nyert vizet is, természetesen csak alapos és megfelelô tisztítás után.
A mechanikai tisztítás során a vízben található kisebb-nagyobb szemcsés szennyezôdéseket távolítják el.
A kémiai tisztítás során a vízben levô vegyi anyagokat, legfőképpen a vasat és mangánt távolítják el, illetve savtalanítják a vizet.
A biológiai tisztítás során a vízben lévô baktériuokat, vírusokat, algákat és egyéb élőlényeket pusztítják el. A biológiai tisztítás legegyszerűbb és leggyorsabb módja a klórozás. Ez azonban rontja a víz minőségét, ezért csak akkor használják, ha gyorsan kell nagy mennyiségű vizet szolgáltatni.
Ezt követően az ivóvizet el kell juttatni a fogyasztókhoz. A víz szállításakor figyelni kell arra, hogy
a víz minősége, hőmérséklete ne változzon a szállítás során;
a víz nyomása mindig megfelelő legyen;
a szállító vezetékrendszer ne veszítsen vizet.
A csövek és csatlakozások anyagának és kialakításának olyannak kell lennie, hogy ellenálljon a környezeti hatásoknak, és ne oldódjon ki belôle a vízbe semmilyen káros anyag. Ma már a kioldódó ólom miatt nem használnak ólomcsöveket vízvezetésre. A csöveket védeni kell a mechanikai sérülésektôl és télen a fagyástól, nyáron a túlmelegedéstől. Ezért, ahol csak lehetséges, a csöveket a föld alatt vezetik, körülbelül 1,2 méter mélyen.